Az Európai Gazdasági Térség (EGT)

Utoljára frissítve: 21.01.2009 // Az Európai Gazdasági Térségről szóló Egyezmény (EGT Egyezmény) köti Norvégiát az EU-hoz. Az Egyezmény elérhetővé teszi Norvégia számára az EU belső piacait, míg Norvégia a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek felszámolásának finanszírozásával támogatja Európát.

Az EGT Egyezmény 1994 januárjában lépett életbe. Az EU 27 tagországára, valamint három EFTA-országra (Izland, Liechtenstein és Norvégia) terjed ki. Ez a legátfogóbb nemzetközi egyezmény, melynek Norvégia tagja.

Belépés az EU belső piacaira

Az EGT Egyezmény biztosítja Norvégia számára az EU belső piacain történő megjelenést és a következő négy jogot: a személyek, a termékek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Ez többek között azt jelenti, hogy egy termék, melyet a Közösség Szabályzata szerint engedélyeztek az egyik országban, általában érvényes a többi országban is. Az EGT-tagországok munkavállalói és tanulói álatlában ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint az anyaország saját állampolgárai, például társadalombiztosítási szempontból, vagy szakmai végzettségük megítélésekor.

A törvényhozás harmonizációja

Az Európai piac működésének alapvető feltétele a törvények harmonizációja. A belső piacot szabályozó újabb Európai Uniós  rendelkezések elfogadásuk után beépülnek a norvég jogrendszerbe is. Az EGT Vegyes Bizottságában az EU Bizottsága és az EFTA tagországok egyaránt képviseltetik magukat. A Bizottság által ily módon elfogadott összes új szabályt minden egyes tagországnak integrálnia kell saját, nemzeti törvényhozásába. 2010 júniusáig Norvégia mintegy 7000 EU rendelkezést foglalt  jogrendszerébe az EGT Egyezmény értelmében.

Az európai fejlesztések norvég támogatása

Az EGT EFTA országai támogatják a szegényebb EU országok gazdasági és társadalmi felzárkoztatását, és a segítségnyújtás kezdetektől fogva az EGT Egyezmény szerves részét alkotja. A támogatási rendszer jelentős mértékben kibővült az Egyezmény létrejötte óta. Az EGT és a Norvég Alap, vagyis a két érvényben lévő pénzügyi mechanizmus segítségével Norvégia évi  347 millió eurót biztosít fejlesztésre befektetésre a kedvezményezett országokban egészen 2014-ig.  A kedvezményezett államok felelnek a projektek előterjesztéséért, kidolgozásáért és megvalósításáért.  A támogatásban elsőbbséget élveznek a környezetvédelmet, a fenntartható fejlődést, a kulturális örökség megőrzését, az oktatást és kutatást, a hatékonyabb határellenőrzést és igazságszolgáltatást, valamint a gyermekgondozást és az egészségügyet érintő projektek. Az EGT országok közötti szociális és gazdasági egyenlőtlenségek megszűnésének támogatásán túlmenően, a pénzügyi együttműködés elősegíti Norvégia és a kedvezményezett államok szorosabb kapcsolatának kialakulását.


Forrás: Norvég Külügyminisztérium   |   Internetmegosztás   |   print