Fotó: Parlement européen.Fotó: Parlement européen

Norvégia és Európa

Utoljára frissítve: 21.01.2009 //


A norvég kultúra, valamint az ország politikai és gazdasági tevékenységei mindig is szoros kapcsolataban álltak Európa többi részével. A norvég külpolitikának régi célja a nemzetközi együttműködés és stabilitás előremozdítása mind Európában, mind pedig a világ más részeiben. Norvégia alapítója volt az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ), az Észak Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO), valamint az Európa Tanácsnak az 1940-es évek második felében.

Norvégiában két alkalommal szavaztak az EU-tagság ellen, az 1972-ben és az 1994-ben tartott referendumok alkalmával. Ennek ellenére Norvégia a legtöbb területen mind a mai napig szorosan együttműködik az Európai Unióval. Bár az EU-tagság kérdésében a vélemények megoszlanak, politikai szinten általános egyetértés van arra nézve, hogy Norvégiának tevékeny és konstruktív partnernek kell lennie Európában.

Norvégia legjelentősebb kapcsolódási pontja az Európai Unióhoz az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (EEA – European Economic Area), mely 1994-ben lépett hatályba. Az EGT megállapodás értelmében Norvégia és a többi EGT tagország részese az Európai Unió belső piacának. Ez biztosítja, hogy a megállapodás által lefedett területeken a norvég és az európai uniós vállalkozásokat és állampolgárokat ugyanaz az elbánás illeti meg. Az EGT együttműködés részeseként Norvégia közreműködik az uniós jog megalkotásában a belső piac szempontjából lényeges területeken (mint például a közlekedés és a környezetvédelem területein), és a joganyag reá nézve is kötelező. Emellett Norvégia az európai uniós programok széles körében részt vesz, például a kultúra, a kutatás, a regionális politika, valamint az oktatás területén. A megállapodás nem vonatkozik a vámunióra, a harmadik országokkal folytatott közös kereskedelempolitikára, a közös halászati politikára valamint a mezőgazdasági politikára.

Ugyancsak jelentős Norvégia bel- és igazságügyi együttműködése is az EU-val. A Schengeni Egyezmény értelmében a norvég állampolgárok a részt vevő országok közötti határokon ellenőrzés nélkül léphetnek át. Ennek ellenére Norvégia a schengeni tagállamokkal együtt, fenntartja az ellenőrzést a nem schengeni országokkal szemben.

Norvégia gyakran osztja az Európai Unió álláspontját a nemzetközi politikai kérdésekben, és ezért szorosan együttműködik az Európai Unióval kül- és biztonságpolitikai ügyekben. Az EGT megállapodás által Norvégia rendszeres politikai párbeszédet folytat nemzetközi ügyekben az Európai Unióval. Mindemellett Norvégia számos területen támogatja az Európai Unió külpolitikai megnyilatkozásait.

A biztonsági és védelmi politikát tekintve Norvégia polgári és katonai személyzetet bocsát rendelkezésre az EU vezette válságkezelő műveletekhez Bosznia-Hercegovinában és Macedóniában. A norvég kormány jelentős pénzügyi segélyeket nyújt északnyugat-oroszországi kezdeményezésekhez és a nyugat-balkáni országoknak.
Az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség 2004. májusi bővítésekor két finanszírozási mechanizmust állítottak fel: Az EGT Finanszírozási Mechanizmusát, és külön egy norvég mechanizmust. Norvégia 9 milliárd norvég korona hozzájárulást vállalt ezen finanszírozási mechanizmusok (EGT Finanszírozási Mechanizmusok) keretében a 2004-től 2009-ig terjedő időszakban a 10 új európai uniós tagállam, valamint Görögország, Portugália és Spanyolország gazdasági és szociális kohéziójának megteremtése érdekében.

Prioritási terület a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, a kulturális örökség, az emberi erőforrások, az egészségügy és gyermekgondozás, a regionális fejlesztés, és Schengen/az igazságügyi szektor. Az EGT források célja, hogy erősítsék az együttműködést Norvégia és a támogatott országok között, és konkrétan az is, hogy a norvég szereplőknek lehetőségük nyíljon hálózatok kiépítésére és partnerkeresésre az érintett országokban.

Az európai együttműködés folyamatos fejlődésen megy keresztül. Egyre átfogóbb és szélesebb körű lesz. Ez új kihívásokat, és egyben új lehetőségeket is teremt Norvégia Európa-politikájában. Az EU földrajzi bővítése magával vonta az EGT bövülését is. Az EGT országai a megállapodás életbe lépése óta gazdasági támogatást nyújtottak az elmaradottabb Európai Uniós tagországok felzárkoztatásáért. Norvégia az EU tagjelölt országoknak is biztosított bilaterális alapon gazdasági és technikai segítséget. Így Norvégia is hozzájárul Európa gazdasági és szociális fejlődéséhez.


Forrás: Szerző: Norvég Külügyminisztérium   |   Internetmegosztás   |   print