Norvégia a kezdetektől fogva a NATO tagja, mióta a szövetséget 1949-ben Washingtonban létrehozták. A NATO garantálja a tagállamok biztonságát, szabadságát és függetlenségét, valamint elősegíti a demokratikus értékek megszilárdulását és az európai demokratikus intézmények megerősödését.
2004 áprilisában hét országgal bővült a NATO – Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia csatlakozott a szervezethez, mely így már 26 tagot számlált. Ez volt a második alkalom, hogy a NATO olyan országokkal bővült, melyek előzőleg a Varsói Szerződés tagállamai közé tartoztak. Az előző alkalommal, 1999-ben, Csehország, Lengyelország és Magyarország lépett be a szövetségbe. Norvégia aktívan kivette részét a leendő tagországok felzárkóztatási folyamatában.
Az állam- és kormányfők legutóbbi NATO-csúcstalálkozójára Rigában került sor, 2006. november 28-a és 29-e között, a NATO-fejlesztések konszolidálásának és megerősítésének céljával. A csúcstalálkozó legfontosabb témái az afganisztáni helyzet elemzésén túl az a bejelentés volt, hogy a NATO Reagáló Erői (NRF) elérték teljes bevetési képességüket, valamint hogy Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegro csatlakozott a Partnerség a Békéért (PfP) programhoz.
Válságkezelés
Az 1990-es évek közepe óta a szövetség egyre nagyobb mértékben vállalt szerepet a különböző válságkezelő folyamatokban, először a Balkánon, de később Európán kívül is. 2003 augusztusában a NATO vette át a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erőknek (ISAF) a vezetését Afganisztánban. Ez volt az első alkalom, hogy a szövetség katonai hadműveletekben vett részt Európán kívül. Jelenleg az ISAF (International Security Assistance Force) a NATO legnagyobb műveleti feladata.
A NATO műveleteket végez Koszovóban (KFOR) és Bosznia-Hercegovinában (SFOR) is hajtott végre műveleteket 2004 decemberéig, amikor is az EU (EUFOR) vette át az irányítást A NATO a régió más országaiban is szerepet vállalt a stabilitás fenntartásában és a regionális együttműködésben. Albánia, Horvátország és Macedónia jelenleg részt vesz abban a programban, mely felkészíti ezeket az országokat a tagságra (MAP – Membership Action Plan), míg Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegro csatlakozott a Partnerség a Békéért (PfP) programhoz a rigai csúcstalálkozón.
A 2001. szeptember 11-i USA elleni terrortámadás vezetett először az 5. cikkely kinyilatkoztatásához (közös fellépés bármely tagország elleni támadás esetén) a NATO történetében. Az azóta eltelt időben a nemzetközi terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen folytatott küzdelem központi helyet foglalt el a NATO munkájában. Mindez a szövetség jelentős átalakításával, többek között a katonai véderők átszervezésével járt.
2004 júlliusában a NATO elindított egy kiképző missziót Irakban (NTM-I), hogy segítse az iraki biztonsági erők demokratikus elvek szerinti kiképzését. 2005 júliusa óta a NATO szállítókapacitással és szervezési támogatással is segíti az Afrikai Únió (AU) irányítása alatt álló békefenntartó erőket Darfurban.
Együttműködés a többi tagállammal
A NATO átfogó együttműködési tevékenységet folytat az európai társországokkal, valamint a kaukázusi és közép-ázsiai partnerekkel, és szorosan együttműködik Oroszországgal, illetve Ukrajnával. Ezen felül a NATO párbeszédet folytat hét országgal a földközi-tengeri medencében (Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Mauritánia, Marokkó és Tunézia) valamint a négy országgal a Közel-Keleten (Kuwait, Egyesült Arab Emírségek, Katar és Bahrein). Ezen párbeszédek fő célja, hogy elősegítse a praktikus együttműködéseket, illetve növelje a régió stabilitását és biztonságát. Az egyes együttműködő országok jelentős mértékben különbözhetnek egymástól, illetve eltér a NATO-val folytatott kapcsolatuk, ezért a NATO a lehető legnagyobb mértékben igyekszik az egyes országok igényeihez igazítani az együttműködés kereteit. A NATO széleskörű párbeszédet folytat az úgynevezett kontaktországokkal is, mint Japán, Dél-Korea, Ausztrália og Új-Zéland.
A NATO jelenlegi főtitkára Jaap de Hoop Scheffer, aki korábban Hollandia külügyminisztere volt.