A svéd iparmágnás, Alfred Nobel (1833-1896), a dinamit feltalálója, a Nobel-békedíj megalapítója. Halálakor a Nobel-birodalom csaknem száz gyárból állt, és a világ egyik leggazdagabb emberének mondhatta magát. Nőtlen és gyermektelen lévén végrendeletében Nobel úgy rendelkezett, hogy a gyárait értékesíteni kell, és az abból származó bevételt egy vagyonkezelő alapítványba kell elhelyezni. Az alapítvány kamatait minden évben ki kell osztani “azoknak, akik a megelőző évben a legtöbbet tettek az emberiség javára.” Az irodalmi, fizikai, kémiai és orvosi Nobel-díjra svéd intézetek tesznek javaslatot, de a megtiszteltetés az ötödik, a Nobel-békedíj adományozására annak a független bizottságnak jutott, amelyet a norvég nemzetgyűlés, a Storting nevez ki.
Számos oka van annak, hogy Nobel Norvégiát választotta. Svédországot és Norvégiát még összekötötte az unió, amikor Nobel megírta végrendeletét, és a Storting gyakorlati politikáján keresztül bizonyította a békéről alkotott modern felfogását, mint például a lefegyverzés és a döntőbíráskodás annak érdekében, hogy megakadályozza a konfliktusok teljes ellenségeskedéssé fajulását.
A Storting elfogadta a végakarat feltételeit, és hamar megkezdte tevékenységét. A norvég Nobel-bizottság első öt tagját 1897-ben nevezték ki, és 1901-ben a bizottság megválasztotta az első két Nobel-békedíjast, a Vörös Kereszt alapítóját, Henry Dunant-t Svájcból, és a francia békeaktivistát, Frédéric Passyt.
A norvég Nobel-díj szervezete
A Storting kijelöli az öttagú norvég Nobel-bizottságot, de maga a bizottság teljesen önálló egységként működik. Az erre a megtisztelő feladatra kinevezett személyek általában volt parlamenti képviselők, vagy olyan férfiak és nők, akik prominens szerepet játszanak a társadalomban.
A norvég Nobel Intézetet 1904-ben alapították. Vezetője az igazgató, aki egyben a Nobel Bizottság titkára is. Az intézet első számú feladata, hogy információt gyűjtsön a
békedíj-jelöltekről, hogy a lehető legjobb alapot biztosítsa a bizottság számára a döntés meghozásához
A jelöltek nevezésének utolsó napja minden évben február elseje, és csak meghatározott számú ember tehet javaslatot. Rögtön azután, hogy a nevezési procedúra lezajlott, a Nobel Bizottság összeül a titkárral, hogy elkészítse az alkalmas jelöltek válogatott listáját. Ezek után a bizottság tanácsadói és más szakemberek részletes beszámolót készítenek minden egyes jelöltről. Ezek a jelentések képezik a bizottság további határozatainak alapját.
A Nobel Bizottság október közepén hozza nyilvánosságra a győztes nevét. A békedíjat oda lehet ítélni egyéneknek és szervezeteknek egyaránt. A díjat meg is lehet osztani maximum három jelölt között, de mindegyikük tevékenységének ugyanahhoz az ügyhöz kell kapcsolódnia. A hivatalos díjkiosztó ünnepségre az Oslói Városházán kerül sor, december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján. A kitüntetett kap egy arany medált, egy oklevelet és jelentős pénzjutalmat, ami 2004-ben eléri a 10 millió svéd koronát.
A békedíj hatalma
A Nobel-békedíjnak egyedülálló jelentősége van, a több száz, hasonló díjjal való versengés ellenére. A Modern Világtörténelem Oxfordi Szótára úgy említi, mint “A világ legtekintélyesebb díja, melyet a béke megörzéséért ítélnek oda”.
A békedíj presztízse több tényezővel is magyarázható. Nagy hagyománnyal rendelkezik, és tekintélyes pénzügyi jutalommal jár. Ezenfelül tagja az egész Nobel-díj családnak, melynek története kimagasló nemzetközi elismerésre tett szert. A norvég Nobel Bizottság döntései liberális, nyugati értékeket tükröznek, és közülük csak nagyon kevés volt negatív hatással a békedíj nemzetközi megbecsülésére. Emellett a bizottság békekoncepciója megtartotta rugalmas jellegét, és Alfred Nobel végakaratának liberális felfogását. Az elmúlt évtizedekben a bizottság növekvő mértékben helyezett hangsúlyt annak bizonyítására, hogy a békedíj valóban globális, és arra törekedett, hogy a válságok főbb szereplőit összebékéltesse, mint például a Közel-Keleten és Észak-Írországban, a békefolyamat elősegítése érdekében.