A magas foglalkoztatottság volt a II. világháborút követő norvég politika egyik legfontosabb prioritása. Az 1970-es években az Északi-tengerben talált olajmezők kiépítése és az aktív munkaerőpolitika következtében Norvégiában jóval alacsonyabb volt a munkanélküliség, mint a többi ipari országban. Az 1980-as évekre azonban a gazdaság globalizálódásának hatására Norvégiában is egyre érezhetőbbek lettek a világgazdasági tendenciák, és a munkanélküliségi mutatók jelenleg a nemzetközi szinten tapasztalható ingadozást tükrözik. 2002-ben 3,9 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.
A norvég munkaerőpolitika egyik legjelentősebb eszközét a megyei és települési szinten létrehozott állami foglalkoztatási központok hálózata képezi. A hatóságok több rétű foglalkoztatási intézkedéseket hoztak, többek között munkabér-támogatásban részesítik azokat a cégeket, melyek új alkalmazottakat foglalkoztatnak. Meg kell említeni továbbá a különböző tréningeket és állásbörze-programokat, valamint a korlátozott munkavállalási lehetőséggel rendelkezők számára hozott speciális intézkedéseket.
A két világháború között Norvégiát is, akárcsak Európa többi részét, tömeges munkanélküliség sújtotta, mely 1933-ban tetőzött, amikor a szakszervezeti tagok egyharmada volt munkanélküli. A második világháborút követő újjáépítés idején a különböző politikai erők egyetértettek abban, hogy az új norvég gazdaságpolitika egyik legfontosabb célkitűzése a teljeskörű foglalkoztatás kell legyen. Ezt a konszenzust a különböző kormányok mind a mai napig szem előtt tartják.
Az Északi-tengerre épülő olajipar sok új munkahelyet teremtett, ezzel együtt az 1980-as évek elején a munkanélküliség növekedni kezdett. 1987-88-tól kezdődően a világgazdaság Norvégiára is kiható problémái a munkanélküliségi mutatók újabb, és ezúttal komolyabb emelkedését vonták maguk után.
Az elmúlt néhány évben a foglalkoztatás mértéke 2,0-2,1 millió alkalmazottnál stabilizálódott. A nők foglakoztatottsága az 1980-as években erőteljesen megnőtt, és azóta is magas. A norvég munkaerőpiacon jelentős a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma is. A dolgozó nők valamivel több mint a fele, a férfiaknak pedig a 10 százaléka heti 36 óránál kevesebbet dolgozik.