Az 1877 és 1882 közötti idoszakban született négy Ibsen-dráma, 'A társadalom támaszai', a 'Babaház' ('Nóra'), a 'Kísértetek' és A 'hazaáruló' a kortárs realista dráma, illetve a problematizáló dráma mufajához tartozik.
A darabok efféle besorolásához négy szempont ad megfelelo alapot:
- Társadalmi problémákat elemeznek.
- Társadalomkritikai perspektívát alkalmaznak.
- Cselekményük a jelenben játszódik.
- Hétköznapi embereket és helyzeteket mutatnak be.
Társadalmi problémák górcso alatt
A realizmus Észak-Európában bekövetkezett áttörésének legjelentosebb alakja a dán irodalomkritikus, Georg Brandes (1842-1927) volt. Brandes 1871-ben a Koppenhágai Egyetemen tartott eloadássorozatot „A 19. századi irodalom fo áramlatai” címmel (az eloadások szövege hat kötetben jelent meg 1872 és 1890 között). Az eloadásokon Brandes az új, társadalomkritikus és realista irodalom létjogosultsága mellett tesz hitet:
„Napjainkban az élo irodalom abban nyilvánul meg, hogy problémák megvitatását helyezi a középpontba. Így kerül a középpontba a nemek viszonya George Sandnál, a vallás Byronnál és Feuerbachnál, a tulajdon Proudhonnál és Stuart Millnél, a társadalmi kapcsolatrendszerek kérdése Turgenyevnél, Spielhagennél és Émile Augier-nél. Ha az irodalom semmit sem kíván megvitatni, akkor lassan elveszíti jelentoségét”.
A norvég társadalomkritikai realizmus képviseloi, Ibsen, Bjørnson, Lie, Garborg, Kielland és Skram, jelentos inspirációt merítettek Brandes szavaiból. A fentebb említett négy Ibsen-színmuben megtalálhatók azok a társadalmi problémák, melyekre Brandes utal az idézetben. 'A Babaház' (Nóra) és a 'Kísértetek' a nemek közötti viszony problémáinak megvitatását állítja a középpontba. A társadalmi viszonyokra jellemzo problematikus vonások kerülnek elotérbe A 'társadalom támaszai' és A 'hazaáruló' címu drámákban (társadalomerkölcs, a többség zsarnoksága, gazdasági, kereskedelmi érdekek szembeállítása általános társadalmi érdekekkel, környezettudatossággal stb.).
Társadalomkritikai szemlélet
Drámáiban Ibsen arra törekedett, hogy kíméletlenül leleplezze a társadalom visszásságait, a képmutatást és a csalást, a hatalommal való visszaélést, a manipulatív viselkedést, és töretlen kitartással állt az igazságosság és a szabadság mellett. Igazság, emancipáció, önmegvalósítás, személyes szabadság kulcsszavak Ibsen muvészetében. A 'társadalom támaszai' címu drámában Lona Hesselé az utolsó szó, aki azzal fejezi be mondandóját, hogy „az igazság és a szabadság szelleme – ezek a társadalom támaszai”. A 'Kísértetekben' Ibsen a polgári társadalom két alappillérét, a házasság intézményét és a kereszténységet helyezi kritikája középpontjába, és olyan tipikus tabutémákat feszeget, mint például a vérfertozés, a nemi betegségek és az aktív eutanázia. Mindez a korabeli társadalom szemében vitatott alakká tette Ibsent és követoit, muveik éles szócsatákat generáltak, vagy éppen eufórikus lelkesedést váltottak ki. Évek távlatából immár látható, hogy e muvek közül néhány milyen hatalmas jelentoséggel bírt különbözo társadalmi mozgalmak számára. Aligha létezik a világ kultúráiban olyan irodalmi mu, mely oly sokat tett a noi egyenjogúságért folytatott harc érdekében, mint a 'Babaház' ('Nóra').
Jelenidejuség
A 'társadalom támaszai' megírásától kezdve Ibsen minden drámájában saját korába helyezte a cselekményt (innen a kortárs dráma mufaji megjelölés). A realista irodalom képviseloi megkövetelték maguktól, hogy a jelenben mélyedjenek el, és hogy a jelen hatást gyakorolhasson rájuk. A történelmi dráma és a nemzeti romantikus stílus a múlté. Az antik világ istenei és hosei, a római császárok és más nagy uralkodók helyét átvették a hétköznapi emberek. A drámák cselekménye csak a jelen bélyegét viselhette magán.
A 'Babaház' ('Nóra') megírásakor Ibsen elso feljegyzésének (kelt 1878. október 19-án) a következo címet adta: „Feljegyzések a jelenkor tragédiájához”. A „jelenkor tragédiája” megnevezés jól illusztrálja Ibsen azon szándékát, hogy felhasználja a klasszikus tragédia elemeit egy modern muhöz. Formai szinten a szerzo nem folytat radikális kísérleteket ebben a drámában, például megtartja a hely, ido, cselekmény klasszikus egységét. Az új vonás a modern konfliktusforrás alkalmazásában, a színpadon zajló események aktualitásában mutatkozik meg.
Hétköznapi emberek, hétköznapi helyzetekben
Ibsen a következot írja abban a levélben, melyet a 'Kísértetek' címu dráma színpadra állítására készülo svéd rendezonek, August Lindbergnek küldött 1883 augusztusában (Lindberg színpadi adaptációja, melynek bemutatójára 1883. augusztus 22-én került sor, a darab színházi premierje volt mind Skandináviában, mind pedig Európában):
„A nyelvnek természetesnek kell hangoznia, a kifejezésmód pedig tükrözze minden egyes szereplo egyéniségét, hiszen minden ember különbözoféleképpen fejezi ki magát. A próbák során sok lehetoség adódik ennek csiszolására; ott már könnyen észreveheto, hogy mi az, ami nem hangzik természetesen és mit kell még újra és újra megváltoztatni addig, amíg a szöveg teljesen hiteles és valósághu nem lesz. A darab sikere nagymértékben függ attól, hogy a nézok elhiszik-e, hogy a való életben játszódik mindaz, amit látnak és hallanak.”
Ibsent rendkívül sokat foglalkoztatta, hogy drámáinak színházi közönsége (és olvasói) elott olyan cselekmény bontakozzon ki, mely akár velük is megtörténhetne. Ez azt feltételezte, hogy a drámák szereploi természetesen beszéljenek és viselkedjenek, és hogy a drámai helyzetek a hétköznapok valóságát érzékeltessék. A szereplok többé már nem beszélhettek verses formában, mint a 'Brand' és a 'Peer Gynt' esetében. A monológok, a félreszólások és a dagályos beszédstílus (mint például a 'Helgelendi harcosok' címu drámában) kerülendok voltak. A realista drámának a felismerheto valóságot kellett tükröznie.