Norvégia, Svédországhoz és Dániához hasonlóan közismerten magas színvonalú gyermek- és ifjúsági filmeket gyárt. A gyakran előforduló témák között találjuk a felnőtté válás és nagykorúság problémáit.
1921 előtt a norvég gyerekek mindenfajta filmet nézhettek. A gyermekfilm fogalma nem létezett, és a filmeket általában minden megkötés nélkül vetítették. 1910 körül az emberek aggódni kezdtek, a mozgókép közönségre gyakorolt hatása miatt, és már 1913-ban meghozták az első törvényi intézkedést a mozi működésére vonatkozóan. 1913 és 1921 között ezek az intézkedések nem tartalmaztak korhatárt, így a filmek mindenki számára egyaránt nyilvánosak vagy tilosak voltak. Ennek következményeként sok filmet betiltottak, jóllehet a felnőtt közönség számára megfelelőek lettek volna. 1921-ben bevezették a 16 éves korhatárt, majd 1954-ben ezt terjesztették ki 7, 12 és 16 éves korhatárra. Az első igazi norvég gyerekfilmnek Alexej Zaitzow Ti gutter og en jente („Tíz fiú és egy lány”, 1944) című filmjét tekintik, jóllehet számos korábbi munka is készült kifejezetten gyermekek számára. Zaitzow filmje azonban a barátság kérdését feszegeti, gyerekekkel a főszerepekben, és manapság a II. világháborús norvég filmgyártás egyik fénypontjaként szokás emlegetni, emlékezve olyan időszakra, amikor még politikamentes témák uralták a vásznat.
1944 és 1980 között a norvég filmgyártók 26 filmet készítettek gyermekek számára. Az 1955 és 1965 közötti periódus volt a legjelentősebb, mivel új kölcsöngaranciák és pénzügyi támogatási mechanizmus kapcsolódott a jegyeladást ösztönző gyártáshoz. A norvég gyerekközönségnek szánt első sorozat, a Toya, 1956-ban került vetítésre, elkészítése Eric Heed nevéhez fűződik. 1959-ben, egy évtizeddel rövid bábfilmjeinek bemutatása után Ivo Caprino megalkotta az Ugler i mosen („Rosszcsontok”) című hagyományos játékfilmjét, meghódítva ezzel fiatalok és idősek szívét egyaránt . 1982 és 1988 között nem igazán készült játékfilm gyerekek számára Norvégiában. Ugyanakkor a filmkészítők 1981-ben számos gyermekkori portrét mutattak be, emlékeket, életérzéseket felidézve, jórészt különböző európai mozgalmak hatására. Ezek között találhatjuk Laila Mikkelsen Liten Ida („Kis Ida”, 1981), Lasse Glomm Zeppelin (1981) és Vibeke Løkkeberg Løperjenten („A küldönc”, 1981) című filmjeit. Ezek a filmek szöges elletétben álltak a piacot uraló amerikai gyerekfilmek akciódús cselekményével, és a kritika igencsak vitatta, hogy mennyire nevezhető az ilyen jellegű norvég filmgyártás egyáltalán gyerekfilmnek.
Az 1980-as évek norvég filmgyártásának általános hanyatlása természetesen hatással volt a gyermekfilmek készítésére is , de a 90-es évek elején újra fellendült az iparág. Fordulatot hoztak Berit Nesheim alkotásai, aki három filmjében is fiatal lányok sorsát mutatja be a felnőtt kor küszöbén: Frida – med hjertet i hånden („Frida – Tiszta szívből”, 1991), Høyere enn himmelen („A felhők mögött”, 1993) és a Søndagsengler („Vasárnapi angyalkák”, 1996). Ez utóbbi filmet Oscar-díjra is jelölték a legjobb külföldi film kategóriában. Torunn Lian komorabb hangvételű filmje, a Bare skyer beveger stjernene („Csak a felhők mozgatják a csillagokat”, 1998) számos nemzetközi elismerést kapott. Ezzel egyidőben megnőtt a norvég animációs és rövidfilmek száma is.
2000-től fogva a norvég gyerekfilm gyártását kereskedelmi alapokra helyezik. Az évente gyártott gyermekfilmek száma jelentősen nőtt. A Norvég Filmalap létrejöttével és az új finanszírozási rendszer bevezetésével világos elmozdulás figyelhető meg a célcsoport, a családok felé. 2006-ig összesen mintegy 17 gyerekfilm készült el, melyek többsége ismet irodalmi alapra, vagy más médiából ismert történetre támaszkodik. A kereskedelmi szemléletváltás nem csak a család, mint célcsoport pontos meghatározását jelentette, hanem a norvég gyerekfilmek professzionális marketingjét is. Torun Lian Ikke naken („Nem csupasz”) című filmje 2004-ben és Elsa Kvamme Fia og klovnene („Fia és a bohócok”) 2003-as műve remek kritikákat kapott, és több rangos díjat is nyertek a külföldi fesztiválokon. A 2000 és 2005 közötti gyermekeknek készült játékfilmek mégis egységes képet mutatnak és inkább alkalmazkodtak egy piacgazdasági szemlélethez, ahelyett, hogy olyan művészi gyermekfilmek jöttek volna létre, melyeknek konkrét célcsoportjai valóban a gyermekek lennének.
1951-ben Elsa Brita Marcussen filmkritikus megalapított egy filmes társaságot Norsk Filmsamfunn néven, valamint egy filmes folyóiratot. Marcussen keményen harcolt a minőségi gyerekfilm megteremtéséért, iskoláról iskolára járt, filmeket vetített, és beszélt róluk. Az 1960-as évektől a hivatalos szervek is nagyobb figyelmet fordítottak a gyermekfilmekre. Az állam létrehozott egy gyermekfilmekkel foglalkozó bizottságot, amely foglalkozott az anyagi támogatás, a szinkron, és a katalogizálás kérdésével. 1975-ban vetették fel először azt a tervet, hogy hozzanak létre egy állandó hivatalt a minisztériumon belül, melynek feladata a gyermekfilmek támogatása lenne. Ez a tervezet 1987-ben valósult meg. Ugyancsak ebben az évben döntöttek úgy a döntéshozók, hogy a támogatás során előnyben részesítik a fiataloknak szóló filmeket. Jelentős változást hozott 1988, amikor is a jegy eladásból származó bevétel állami támogatását 55 százalékról 100 százalékra emelték gyermekfilmek esetén. A Kulturális Minisztérium azt a célt tűzte ki a norvég filmkészítők elé, hogy 1990 és 1995 között legalább öt gyermekfilmet gyártsanak le, eleget téve ezzel az állam által megnevezett és támogatott célkitűzéseknek . 1992-ben a Norvég Filmszövetség anyagi támogatást kapott egy állandó gyermekfilm-szakértő alkalmazására. Mára már kb. 70 gyermekfilm-társaság létezik Norvégia szerte, melyek mintegy 9 000 tagot számlálnak.
A Norvég Filmintézet megfelelő figyelmet szentel a gyermek- és ifjúsági filmeknek. Erőfeszítéseket tesz arra, hogy a fiataloknak emlékezetes filmélményben legyen részük, ugyanakkor megismerkedjenek a filmművészettel is. Az intézet folyamatosan dolgozik azon, hogy magas színvonalú gyermekfilmekkel lássa el az iskolákat, könyvtárakat, és más intézményeket, csakúgy, mint a magánpiacot.
A Filmintézet Amandus Fesztiválja Lillehammerben rendkívül népszerű rendezvény, itt ugyanis a fiatalok saját műveikkel versenyezhetnek a hőn áhított Amandus-díjért. A fesztivált 1987-ben indították, és azóta soha nem látott részvételi kedv tapasztalható a video- és forgatókönyv versenyen. 2006-ban több mint 300 művet neveztek be. A fesztivál ma már önálló alapítványként működik.
A Norvég Filmintézet létrehozott egy elsősorban a fiatalok számára kialakított internetes közeget, a www.mzoom.no címen elérhető honlapot, mely internetes médiaműhelyként szolgál a 13 és 19 éves korosztály számára. A honlap segítségével a fiatalok megtanulhatják a filmkészítés, zeneszerzés, cikk- és kritikaírás fortélyait- Ez az internetes elérhetőség akkor fog ténylegesen működni, ha majd elkészül az egész Észak-Európára kiterjedő internetes hálozat a www.dvoted.net címen egy északi projekt keretében 2006 folyamán.
2001-ben a Kulturális Hátizsák elnevezésű programot indították el, hogy az általános iskolások számára bemutassák a professzionális kulturális közeget. A Norvég Filmintézet vállalta a programhoz kapcsolódó különböző filmes tevékenység lebonyolítását és évente 3 millió koronát fordít arra, hogy a gyerekek megismerkedjenek a filmművészettel országszerte az iskolákban.