Dzsessz

1960 óta Norvégia dzsesszzenészei nagy sikernek örvendenek hazájukban és külföldön egyaránt. Jan Garbarek, Karin Krog és Terje Rypdal régóta ismertek a dzsesszrajongók körében az egész világon. Nils Petter Molvær, Sissel Endresen és Bugge Wesseltoft szintén nemzetközi elismerésben részesült. A mai zenészek, mint Trygve Seim, Pål Nilssen-Love és Håkon Kornstad, vagy együttesek, mint például az Atomic, Wibutee és a Jaga Jazzist, mind a nemzetközi dzsessz élvonalába tartoznak. A norvég dzsessz népszerűsége az elmúlt években egyre nőtt, a rohamosan gyarapodó norvég közönség körében éppúgy, mint a nemzetközi piacon. Jóllehet ez elsősorban az előadók tehetségének köszönhető, a dzsessz közössége célzott erőfeszítéseket tett egy határozott és jól átgondolt stratégia kivitelezésére. Ezek a törekvések az állami intézményeknél is támogatásra leltek.

A Norvég Dzsesszfórum jól működő szervezet, mely magában foglalja a norvég dzsesszzenészek legtöbb aktív tagját (400), valamint dzsesszklubokat (60) és dzsesszfesztiválokat (20). A szervezet öt regionális dzsesszközpontból áll, melynek székhelyei Bodø, Trondheim, Bergen, Kristiansand és Oslo. A regionális központok fontos szerepet vállaltak magukra, információval és szakmai tanáccsal egyaránt szolgálnak. A működéshez szükséges költségeket állami támogatásból fedezik, melyeket a helyi önkormányzattal, az adott megyével és a Norvég Kulturális Tanáccsal kötött éves szerződések alapján kapnak meg. Minden egyes központ rendelkezik egy szakmai maggal, de a munka javát a helyi önkéntesek és lelkes támogatók végzik.

A norvég dzsessztársadalom mostanság tapasztalható átütő sikere nagyban köszönhető a szervezési munka és a nevelési lehetőségek magas színvonalának. Nemrégiben került bevezetésre számos norvégiai főiskolán és egyetemen egy új, ritmikai tanulmányokat magában foglaló program, mely jelentősen hozzájárult a fejlődéshez. Különösen a Trondheimi Műszaki Egyetem dzsesszprogramja játszott fontos szerepet abban, hogy Norvégia a dzsesszképzés terén ilyen előkelő helyet foglalhasson el. Az erőfeszítések meghozták eredményüket és a norvég dzsessz szinterét egész Európában az egyik leginnovatívabb zenei fórumnak tekintik.

A ritmikai  tanulmányok középiskolák és művészeti iskolák zenei képzésébe való bevezetése a gyermekek és fiatalok számára nagyobb betekintést ad a dzsessz területére. Számos előadó kezdte zenei karrierjét iskolája együttesében, vagy az ország valamely amatőr zenei klubjában. Így a jövőben biztosítva látszik a széles bázisú utánpótlás a dzsesszzenészek körében is.

Az utóbbi években kiszélesedett a dzsessz műfajának piaca, és emellett a norvégiai dzsesszfesztiválok hírneve is egyre nőtt. Minden évben több, mint húsz magas színvonalú dzsesszfesztivál vonzza a növekvő számú közönséget. Ezek a fesztiválok munkalehetőséget biztosítanak a norvég dzsesszzenészek számára, ugyanakkor alkalmat kínálnak arra, hogy kapcsolatot teremtsenek külföldi művészekkel, akik ösztönzőleg hathatnak további munkájukra, illetve lehetővé teszik, hogy szélesebb közönségnek játsszanak.


Forrás: Szerző: Norvég Zenei Információs Központ   |   Internetmegosztás   |   print