Az előadóművészetek oktatása Norvégiában

Előadóművészek szövetségei Norvégiában
A Színházak és Zenekarok Nemzeti Szövetsége (NTO – Norsk Teater- og Orkesterforening) kettős céllal jött létre: munkáltatói összefogásként és a norvég színházakat, zenekarokat támogató hálózatként is működik. 2006-ban huszonkilenc színház, köztük az oslói Black Box Theater és a Bergeni Nemzetközi Színházgarázs (BIT – Teatergarasjen), továbbá kilenc zenekar tagja a Szövetségnek. Az Előadóművészetek Országos Szövetsége (DTS – Danse- og Teatersentrum) a független tánctársulatok és előadói csoportosulások érdekeinek érvényesítéséért tevékenykedik. 2006-ban hetvennyolc társaság tagja a DTS-nek. A két szövetség közös irodát működtet (Storgt. 10B, N-0155 Oslo), és közös internetes színházművészeti hírportált tart fenn (www.scenekunst.no, jelenleg csak norvég nyelven olvasható).

A Norvég Színészszakszervezet (Norsk Skuespillerforbund) egy független szövetség, amely azzal a céllal jött létre, hogy a norvégiai színészek művészi, jogi és anyagi érdekeit képviselje. Az 1989-ben alapított szövetség a világ legrégebbi szakszervezeteinek egyike, és az egyetlen olyan egész nemzetet átfogó érdekképviseleti csoportosulás, amely a színházi, televíziós, rádiós és egyéb hivatásos előadóművészeket összefogja.

A Norvég Táncosok (Norske Dansekunstnere) egy táncművészeket, koreográfusokat és táncoktatókat tömörítő szövetség, míg a Tánc Művészetének Norvég Központja (Senter for Dansekunst) a táncot, mint olyat népszerűsíti és a média, valamint a nyilvánosság számára továbbít információkat és képzési-, illetve szakmai tanácsadóközpontként is funkcionál.

A Norvég Drámaírók Szövetsége (Norske Dramatikeres Forbund) egy független írói szervezet, melynek célja a norvég drámaírók művészeti és anyagi érdekvédelme, és a kortárs norvég dráma népszerűsítése. Az 1938-ban alapított szövetségnek jelenleg 230 tagja van, akik színházak, filmek, rádiók és televíziók számára írnak darabokat. 

Az előadóművészetek oktatása Norvégiában
Két állami intézményben, az Állami Színművészeti Főiskolán (Statens Teaterhsgskole) és a fredrikstadi Színiakadémián (Akademiet for scenekunst) képeznek színművészeket. A Színművészeti Főiskola az oslói Művészeti Főiskola (Kunsthøgskolen i Oslo) része, a Színiakadémia pedig az Östfoldi Főiskolához tartozik (Høgskolen i Østfold).

Az Állami Színművészeti Főiskola hároméves BA szintű színész képzést nyújt, ahová általában tíz diákot vesznek fel minden tanévben. A felvételit egy három részes meghallgatás képezi, melyet február és június között tartanak. A követelményeknek sikeresen megfelelő jelentkezők augusztusban kezdik el tanulmányaikat. A főiskolán van még egy BA szintű, valamint egy erre épülő kiegészítő képzés rendezői szakon, melyre minden harmadik évben három jelentkezőt vesznek fel. Rendező szakon legközelebb 2008-ban tartanak felvételi vizsgát. Az Oslói Művészeti Főiskola és a Lillehammeri Főiskolán (Høgskolen i Lillehammer) működő Norvég Filmiskola együttműködésében 2005 őszén egy új, három éves BA szintű szcenográfiai képzést indított be. A Színiakadémián vizuális és fizikai színház tagozaton is szerezhető BA fokozat. Két szakágban folyik a három éves képzés: szcenográfus és színész szakon. Különböző országokból érkeznek a jelentkezők, és az akadémia jelenlegi hallgatóinak több mint a fele külföldi.

A privát Skandináv Színpadi és Stúdió Intézet (NISS - Nordisk Institutt for Scene og Studio) színészek számára kínál szakmai képzést, valamint világítás- és hangtechnikai kurzusokat. A szintén privát TITAN Nemzetközi Színiakadémia hallgatói írást, rendezést, valamint produceri és színészi készségeket sajátíthatnak el. A NOKUT Nemzeti Oktatási Minőségbiztosítási szerv akkreditálta a képzést, és 2006 őszétől két éves stúdiumként fut.

Sok norvég diák tanul külföldi színiakadémiákon és főiskolákon a világ minden táján.


Forrás: Szerző: IdaLou Larsen   |   Internetmegosztás   |   print