A felszabadulás után általános egyetértés volt abban, hogy Norvégia újjáépítése a legfontosabb feladat. Az 1945-ös választásokon a Munkáspárt megszerezte a szavazatok többségét, és kormányt alapított Einar Gerhardsen miniszterelnök vezetésével.
A kormány öt év alatt szándékozta újjáépíteni az országot, az iparosodás ütemét pedig a nehézipar fejlesztésével kívánta fokozni. A fejlődés a politikusok terveinél is nagyobb iramot diktált. 1946-ban az ipari termelés és a GDP is meghaladta az 1938-as adatokat. 1948-49-ben az ország reáltőkéje jóval magasabb volt a háború előtti szintnél. Egyenletes növekedés és haladás jellemezte a következő éveket.
Közvetlenül a háborút követő években Norvégia igen visszafogott külpolitikát folytatott. Az ország távol akart maradni a nagyhatalmak potenciális konfliktusaitól, és semmilyen tömörüléshez nem kívánt csatlakozni. Azt remélte, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetsége, élén első főtitkárával, a norvég Trygve Lie-vel, elégséges garancia a biztonságra.
A kelet-nyugati feszültség folyamatosan erősödött, és így a norvég külpolitikai is új irányt vett. Norvégia részt vett a Marshall együttműködésben, és 1948-1951 között mintegy 25 milliárd korona segélyben részesült.
Heves indulatokat váltott ki Norvégiában az 1948-as kommunista hatalomátvétel Csehszlovákiában, valamint a Szovjetunió Finnországnak tett javaslata, hogy hozzanak létre egy védelmi szövetség a két állam között létrejött megállapodás keretei között. Rövid átmeneti időszak következett, amikor hiábavalóan próbálkoztak egy északi védelmi szövetség kiépítésével, majd 1949-ben Norvégia Dániával együtt csatlakozott a NATO-hoz. Azóta számos közvéleménykutatás eredménye igazolta, hogy a norvégok túlnyomórészt támogatják a NATO-tagságot.
A háború utáni években egyenletes gazdasági fejlődés jellemezte Norvégiát. Jelentős forrásokat mozgósítottak a jóléti állam felépítésére, ami egy általánosan igazságos társadalom megvalósítását szolgálta.
Az 1960-as évek az olajkor beköszöntét jelezték. Az Északi-tengerben végzett próbafúrások gazdag olajlelőhelyeket tártak fel, ami jelentős olaj- és gázkitermeléshez vezetett. Később a Norvég-tengerben és a Barents-tengerben is találtak olajat. A kitermelés túlnyomó része jelenleg a Norvég-tengerben Közép-Norvégia partjainál történik.