Fridtjof Nansen 1861-ben született, olyan korban, amelyben ismeretlen partok már nem vártak a felfedezőkre. A világtérkép körvonalai szinte teljessé váltak, így Nansen a részletek kidolgozásában játszhatott főszerepet.
Fridtjof Nansen tudós, államférfi és a Nobel-békedíj kitüntetettje volt. Elkötelezettsége a humanitárius ügyek iránt sokezer emberéletet mentett meg az első világháború után. Nansen azonban magát mindenekelőtt felfedezőnek és kutatónak tartotta, ebben a szerepben volt a legboldogabb.
Nansen olyan családban született, amely hosszú évek során szerzett kiemelkedő érdemeket a norvég nemzet szolgálatában. Apai ágon egyik elődje Hans Nansen volt, Koppenhága egykori polgármestere, aki maga is számos felfedezőutat tett a Fehér-tengeren. Az ismeretlen utáni vágyódást Fridtjof Nansen is örökölte felmenőitől, ez a késztetés indította arra, hogy mindössze 26 éves korában saját expedíciója élén átkeljen a Grönlandot borító összefüggő jégmezőn.
Hat főből álló csapata 1888-ban kelt útra. Rendkívül szélsőséges körülményekkel kellett szembenézniük, hajójuk elhagyása után tizenkét nap telt el, míg egyáltalán szárazföldön vethették meg lábukat. A nehézségek ellenére az expedíció tagjai sikeresen átkeltek a végtelen jégmezőn, Grönland nyugati partjait szeptemberre érték el. A kockázatos út során Nansen és társai aprólékos gonddal rögzítették az időjárási viszonyok jellemzőit, és más fontos tudományos adatokat is gyűjtöttek.
A Norvégiába hazatérő felfedezőcsapat a nemzetközi figyelem középpontjába került, de Nansen nem elégedett meg ennyivel. Korábbi megfigyelések meggyőzték arról, hogy létezik egy erős kelet-nyugati irányú áramlat, mely Szibériától az Északi-sarkig, onnan pedig Grönland felé halad.
Nansen elhatározta, hogy bebizonyítja elméletének gyakorlati helyességét, ezért olyan hajó tervezésébe fogott, amely elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a jég nyomásának. Nansen elképzelése az volt, hogy az Északkeleti-átjáró mentén kelet felé hajózik, egészen az Új-szibériai-szigetekig, addig, amíg hajója a jégtáblák közé nem fagy. Ezután a legénység a fedélzeten maradna, a hajó pedig a jéggel nyugat felé sodródna, az Északi-sark, valamint a Spitzbergák és Grönland között húzódó szorosok irányába.
Az expedíció 1893 júniusában indult útnak Christianiából (ma Oslo) öt évre elegendő élelmiszerrel és nyolc évre elegendő üzemanyaggal. A “Fram” kelet felé tartott Szibéria északi partjai mentén. 100 mérföldnyire az Új-szibériai-szigetektől Nansen északra fordult és szeptember 20-ra elérte célját: a “Fram” a földrajzi szélesség 79°-án a jég fogságába került. A norvég felfedező és expedíciójának tagjai készen álltak, hogy az áramlat Grönland felé sodorja hajójukat.
Bár a "Fram" nem került olyan közel az Északi-sarkhoz, mint azt Nansen remélte, a felfedező mégis elszánta magát, hogy elsőként éri el a pólust. A hajót elhagyva útnak indult a jégmezőn át, vele tartott legkitartóbb és legbátrabb embere, Hjalmar Johansen is. Vállalkozásukat azonban nem kísérte szerencse, mivel az időjárási viszonyok sokkal rosszabbak voltak, mint amire számítottak. Útjukat gyakran zárták el jégfalak vagy nagy kiterjedésű vízfelületek, melyek megkerülése jelentős időveszteséget okozott. Végül az északi szélesség 86° 14’-én úgy döntöttek, hogy visszafordulnak és megpróbálják elérni a Ferenc József-földet. Nansen és Johansen nem jutott el az Északi-sarkra, de közelebb jártak hozzá, mint korábban bárki más.
1897 augusztusában egy kutatóhajó partra tette Nansent és Johansent a norvégiai Vardø kikötőjében. Ők nem tudhattak róla, de ugyanazon a napon a Spitzbergák közelében várakozó “Fram” is kiszabadult a jég fogságából, és három év után először elindulhatott déli irányba. Nansen elmélete beigazolódott, a “Fram” útja bebizonyította, hogy valóban létezik nyugat felé tartó áramlat. Az expedíciónak ezenkívül sikerült értékes információkat gyűjtenie több más tengeri áramlatról, a szél- és hőmérsékletviszonyokról, de kétségtelenné vált az is, hogy az Északi-sark közelében az eurázsiai oldalon nincs kiterjedt földterület, csupán a jég borította óceán. A “Fram” útja kulcsfontosságú volt az éppen csak megszületett óceanográfia számára, míg Nansen szemszögéből mindez szakmai fordulópontot jelentett – ettől az időtől kezdve az óceanográfia lett az a tudományág, melyre kutatásait összpontosította.
Nansen nem indult többé hasonló jelentőségű felfedezőútra, de munkássága révén rengeteg tudományos adat vált ismertté a Norvég-tengerről és az Atlanti-óceánról.