A mai Norvégia területén, valamikor a történelem elötti időkben, akkor jelent meg elöször az ember, amikor a szárazföldi jégrétegek kezdtek visszahúzódni Skandinávia vidékéről. Tízezer évvel ezelőtt a mai norvégok ősei rénszarvasra és hasonló prédára vadásztak hosszú északi vándorlásuk során. A föld, ahová megérkeztek, századokig viselte a jégsapka súlyát, így az óceán a mai helyzethez képest 200 méterrel magasabban érte el a partot. Az emberi tevékenységet bizonyító legrégebbi leletet egy, az Østfold megye délkeleti részén fekvő hegyen találták, nem messze a Svédországgal határos déli vidéken. Abban az időben ez a hegy valószínűleg egy partközeli sziget lehetett, valamivel délre a gleccser lábától.
Bár még ma sincs általános megegyezés arra vonatkozóan, honnan is jöhettek a mai norvégok ősei, vagy melyik úton közelítettek észak felé, az majdnem bizonyosra vehető, hogy ezeknek az útvonalaknak az egyike keresztülhaladt Østfoldon. Az ottani településeken talált tárgyi emlékek azonos típusúak a Dániában és Svédország déli részén feltárt leletekkel. Egy másik lehetséges útvonal az Északi-tengeren át vezethetett délnyugat Norvégiába.
Az első norvégok vadászattal foglalkoztak és kisebb csoportokban telepedtek le. Egykori tevékenységükre utal számos kovakőszerszám, agyagedény, és talán a leglátványosabbak a fennmaradt sziklarajzok. Művészetük eme maradványait gyakorlatilag Norvégia minden vidékén megtaláljuk sziklába vésve, vagy faragva. A rajzok többnyire a zsákmányt ábrázolják: rénszarvas, jávorszarvas, őz, medve és hal. Ritkán fordulnak elő, de nem kevésbé látványosak, az emberekről vagy hajókról készült ábrák.
A földművelésre való áttérés Norvégiában körülbelül 5 – 6000 évvel ezelőtt kezdődött, eredetileg az Oslo-fjord körüli vidéken. A bronzkori (i.e. 1500 – 500) régészeti leletek között a földművelésre utaló emlékek a leggyakoribbak, különösen Norvégia déli részén. Az ugyanebből a korból származó tárgyi emlékek Észak-Norvégiában azt mutatják, hogy az ottani emberek vadászatból éltek. A messzi északon, Finnmark területén több helyen is feltárt nagyobb vadásztelepülések maradványai világosan bizonyítják az egyes emberek közötti alkalomszerű együttműködést.
A római korból (i.sz. 0 - 400) származó sírok a déli civilizációkkal való kapcsolatokról árulkodnak. A tárgyak között találhatunk bronz és üveg használati eszközöket, csakúgy, mint fegyvereket. Szintén ehhez az időszakhoz köthető az írás művészetének megjelenése is az északi vidékeken, rúnajelek formájában.
Az i.sz. 400 és 550 közötti népvándorlás a kontinentális Európa történetének nyugtalan időszaka, és a Norvégiában talált leletek azt mutatják, hogy a körülmények ott is hasonlóak voltak. A peremvidékeken létrejövő gazdaságok azt jelzik, hogy a települések már elérték a telítettségi pontot. A pollenvizsgálatok pedig kimutatták, hogy a tengerparti vidékeket is alkalmassá tették a föld megművelésére. A nyugtalan időszak arra késztette a törzseket, hogy védelmi rendszert építsenek ki, például várakat, melyek nyomai jól kivehetők mintegy 50 km hosszúságban a Mjøsa-tó, Norvégia legnagyobb tavának keleti oldalán.