1999 végén mintegy 1,1 millióan kapták fő jövedelmüket a társadalombiztosítótól, ebből 900 000 az öregségi nyugdíjban részesülők száma. A társadalombiztosító összkiadásai elérték a 162 milliárd koronát, ami a GDP 13,6 százalékát teszi ki, és a költségvetés mintegy 34,3 százaléka. A Norvég Társadalombiztosító bevételei a tagok (munkavállalók, egyéni vállalkozók és más biztosítottak) által fizetett járulékokból, illetve állami támogatásból kerülnek ki.
A közösségi szociális szolgálat gyökerei az 1700-as évekre nyúlnak vissza. Ezt megelőzően a család, az egyház vagy az egyházközség gondoskodott a szegényekről, rokkantakról és idősekről. A szociális szolgáltatások és a társadalombiztosító bővülése szorosan összekapcsolódik az iparosodással, melynek következtében új baleseti források jelentek meg, megnőtt a társadalmi mobilitás, és ezáltal gyengültek a családi kötelékek. Az iparosodás azonban megteremtette a szociális reform alapjait is. Az 1895-ben alapított Norvég Gyári Munkások Balesetbiztosítóját fokozatosan más területekre is kiterjesztették, majd 1936-ban bevezették a beteg és öregségi juttatásokat, 1939-ben a munkanélküli segélyt, 1960-ban a rokkantsági segélyt, 1964-ben pedig az özvegyeknek és a gyermeküket egyedül nevelő anyáknak járó segélyt. 1967-ben a II. világháború előtt bevezetett szociális juttatásokat a Norvég Társadalombiztosító hatáskörébe vonták. A biztosító által fizetett összeg a tagok által elért nyugdíjpontok függvénye.