Általános tudnivalók

Utoljára frissítve: 2009. 10. 25. //

Norvégia népességének 24 százalékát teszik ki a gyermekek és a 18 éven aluli fiatalok (2005-ös adat). Ezek mintegy 77 százaléka lakik városban. Norvégiában az egy nőre jutó gyermekek száma átlagosan 1,83, amely – más európai országokkal összevetve – viszonylag magas szám.

A kormányzati szervek fontosnak tartják, hogy minden Norvégiában felnövekvő fiatal biztonságos környezetben élhessen. Idetartozik többek között az egyenlő esélyek biztosítása. Kulcsfontosságú törekvés a marginalizáció megakadályozása, illetve az igazságos életkörülmények biztosítása a gyermekek és fiatalok számára.

Norvégiában a legtöbb gyermek és fiatal jó körülmények között nő fel. Biztonságos környezetben és jó anyagi körülmények között élnek. Azonban néhány fiatalnak még ma is számos kihívással kell megküzdenie, mely jelentheti a nem megfelelő gondozást, bántalmazást, megfélemlítést, kábítószerrel való visszaélést, iskolai követelményeknek való megfelelés nehézségét, illetve a munkaerőpiacon való boldogulást. A norvég hatóságok aktívan keresik a megoldást ezekre a problémákra.

A kormány évente megjelenő kiadványa („Satsing på barn og ungdom. Regjeringens mål og innsatsområder i statsbudsjettet”) részletezi ezen terület célkitűzéseit és prioritásait. A kiadványt, melyet csak norvég nyelven jelentetnek meg, és széles körben terjesztenek az önkormányzatok, megyék, civil szervezetek és más szervezetek körében, kiváló áttekintést nyújt a kormány gyermek és ifjúságügyi törekvéseiről.

A Gyermek és Esélyegyenlőségi Minisztérium minden évben kiosztja ’Az év gyermek és ifjúságügyi önkormányzata’ címet abból a célból, hogy buzdítsa az önkormányzatokat a fiatalok környezetének fejlesztésére, és ösztönözze az önkormányzatok hosszú távú, konstruktív gyermek és ifjúságpolitikáinak meghatározását. Az az önkormányzat nyerheti el a címet, amely bizonyítottan elősegítette a helyi együttműködést különböző szervezetek között, csakúgy, mint az állami és a civil szervezetek között is. Azok az önkormányzatok esélyesek a cím elnyerésére, ahol a gyermek és ifjúsági szervezetek közötti párbeszéd központi szerepet játszott, és ahol az önkormányzat olyan tevékenységeket valósított meg, amelyek által a gyermekek és fiatalok valós beleszólást nyertek a helyi életbe.


Forrás: Szerző: Norvég Gyermek- és Családügyi Minisztérium   |   Internetmegosztás   |   print