A norvég nép természetimádata a nemzeti azonosságtudat alapvető eleme. Norvégia lakosságának több mint fele csodálatos környezetben fekvő hétvégi házat tart fenn, az iskolák minden évben kötelező sítúrákra viszik diákjaikat, és a turisták számára készült képeslapok is inkább természeti, mint sem kulturális látnivalókat ábrázolnak.
A legtöbb norvég minden elképzelhető elektromos eszközzel felszerelt családi házban vagy nagy alapterületű lakásban él, ugyankkor viszont nagy jelentőséget tulajdonít a természethez való közelségnek és az egyszerű életmódnak. Érdekesség, hogy Norvégia leghíresebb filozófusa, a mélyökológiai mozgalom megalapítójaként ismert Arne Næss idejének nagy részét teljes elszigeteltségben tölti az Oslo és Bergen közötti hegyekben megbújó régi parasztházában. Messze nem ő az egyetlen. Norvégok ezrei töltik hétvégéiket és nyári szabadságukat a család hétvégi házában, amely ideális esetben az ősi norvég hegyek övezte erdőségek mélyén rejtőzik.
A tipikus norvég hétvégi ház fából készült, van benne nappali, egy vagy több hálószoba, egy kisebb konyha, és fáskamra is, míg a vécé, tulajdonképpen árnyékszék, rendszerint a ház mögött áll. Főleg fával fűtenek, bár a petróleum használata is engedélyezett. Sötét téli éjszakákon olajlámpákkal és gyertyákkal világítanak. Ez az egyszerűség nem annak köszönhető, hogy mindenáron pénzt szeretnének megtakarítani, valójában ugyanis egy vonzó fekvésű hegyi faház komoly anyagi befektetés, függetlenül attól, hogy a berendezése mennyire puritán. A modern életben megszokott komfort hiányának nem gazdasági, hanem inkább ideológiai és morális okai vannak. (Hozzá kell tenni azonban, hogy sok norvég rendelkezik hétvégi házzal olyan tengerparti vidékeken, ahol enyhébb az éghajlat. Itt már teljesen más szabályok érvényesülnek: ezek a házak a család minden kényelmi igényt kielégítő második otthonául is szolgálhatnak.)
A túrázás és a séta remek lehetőség arra, hogy kimozduljunk a lakásból, vallják a norvégok; ilyenkor az ember maga mögött hagyja a civilizáció minden áldását és nyűgét, hogy kapcsolatba kerüljön saját belső énjével, és érezze lényének igazi kiteljesedését. A természetjárás általában hétvégi időtöltés, de sokan hétköznap, munka után is szívesen felkerekednek egy kiadós sétára. A kirándulás sikerét rendszerint azon lehet lemérni, hogy útközben hány emberrel találkozunk. Minél alacsonyabb ez a szám, annál sikeresebb a túra.
A természet iránti rajongásnak Norvégiában sok olvasata van. Értelmezhető a közélet szintjén, ilyenkor politikai aspektust kap, mondván a háborítatlan norvég táj nemzeti szimbólum. Felfogható a magánszféra elemeként, ebben az esetben a családi élet hagyományos szertartásaihoz, például a közös hétvégi pihenéshez köthető. De a természet szeretetének személyes és egyénre szabott vetülete is van, és ez már egyértelműen a vallás hatását tükrözi. A norvég államvallás az evangélikus-lutheránus vallás, ugyanakkor a természet tisztelete nagyon mélyen gyökerezik. A lutheránus egyház ahelyett, hogy pogánynak bélyegezné a természet iránti rajongást, inkább tudatosan felkarolta – ezt többek között az is jól példázza, hogy a Norvégiában megjelenő keresztény tárgyú könyvek borítóin gyakran szerepel norvég tájábrázolás. Mitöbb, az államegyház vezetői előszeretettel ösztönzik a híveket arra, hogy vallásos elmélkedéshez és a lelki béke kereséséhez a természet csendjét válasszák. Ezáltal a kereszténység, mely elvben éles határvonalat húz kultúra és természet között (a természet gonosz, az ember pedig természettől fogva bűnös), nem kerül közvetlen konfliktusba a hagyományos norvég szemlélettel, mely szerint viszont a természet és a kultúra egymástól elválaszthatatlan fogalmak.