Norvégia államformája alkotmányos monarchia, melyet parlamenti demokrácia irányít. Demokrácia, ugyanis az alkotmány értelmében a politikai hatalom forrását és legitimitását a választók biztosítják, mivel a norvég állam valamennyi polgára tagja lehet a Storting-nak (norvég országgyűlés), a megyei illetve helyi önkormányzatoknak. Parlamenti demokrácia, mivel a kormány mint a tulajdonképpeni végrehajtó hatalom, csak a Storting, a törvényalkotó hatalom bizalmát élvezve kormányozhat. Alkotmányos monarchia, mivel az alkotmányban foglalt eredeti rendelkezések értelmében a kormány a király személyében megtestesülő végrehajó hatalomtól eredezteti hatalmát.
A demokratikus kormányzást, akárcsak a monarchiát az 1814-es alkotmány deklarálja, a parlamentarizmust pedig 1884-ben vezették be. A király tényleges politikai hatalma napjainkban csekélynek mondható, de államfőként és a norvég társadalom és gazdaság hivatatos képviselőjeként igen jelentős szimbolikus funkciót tölt be. A monarchia egységbe kovácsoló, a nemzetet összefogó ereje különösen szükséghelyzetekben mutatkozik meg, mint például a II. világháború idején, amikor 1940-ben VII. Haakon király Londonba menekült a náci megszállást követően, hogy emigrációból irányítsa a megszállókkal szembeni ellenállást.
Az államhatalom formálisan a következő három szerv között oszlik meg: Storting (törvényalkotó hatalom), kormány (végrehajtó hatalom) és a bíróságok (igazságszolgáltatás). A negyedik államhatalmi szervet a közigazgatási hivatalok képezik, melyek alapvetően a politikai testületek érdekeit szolgáljál, mivel önállóan intézkednek, és hatással lehetnek az állami politika alakulására. A politikai hatalom földrajzilag is megoszlik az állami, megyei és helyi szinteken.
A lakosság közvetlen szavazás révén, valamint a különböző szervezetek tagjaként vesz részt a politikai életben. A norvég átlagember négy különböző szervezet tevékenységében vállal szerepet, és a felnőtt lakosság mintegy 70 százaléka legalább egy szervezetnek tagja. Ezek a testületek a közigazgatási szervekkel való formális vagy informális kapcsolataik révén képesek befolyásolni a különböző politikai szerveket. Az állandó parlamenti bizottságok, minisztériumok és érdekvédelmi szervezetek közötti szoros kapcsolat következtében a norvég politika figyelme olyan területekre irányul, mint az ipar, a mezőgazdaság vagy az oktatás.
A választásokon való részvételi arány közel 80 százalékos. Az általános választói jogot 1898-ban vezették be a férfiak számára, és 1913-ban terjesztették ki a nőkre. A nagykorúságot 18. életévének betöltésekor éri el a norvég polgár.