Közösen a zöldebb Magyarországért

Utoljára frissítve: 2011. 12. 06. // Zöld ipar és városfejlesztés, energiahatékonyság és innovatív technológiák szerepeltek a napirenden, amikor a Norvég nagykövetség magyar hivatalokat, valamint magyar és norvég vállalatokat látott vendégül, hogy a kétoldalú környezeti együttműködésről beszéljenek.

-Az éghajlatváltozás arra sürget minket, hogy környezetbarátabbá tegyük gazdaságunkat. Ezért örülünk annak, hogy egy olyan platformot hozhatunk létre, ahol magyar hivatalok és önkormányzatok norvég gazdasági szereplőkkel tudnak ötletekről és projektekről  beszélni és olyan új területeket találni, ahol országaink együttműködhetnek. – mondta Siri Ellen Sletner, Norvégia magyarországi nagykövete a Nagykövetség által szervezett Zöld ipari innováció konferencián.

A konferencia középpontjában a környezetbarát városfejlesztések, vállalkozások és technológiák álltak, amely során a norvég és a magyar helyzetről is szó esett.

Zöld városfejlesztés, mint követendő példa
Bepillantást nyerve a Siemens trondheimi és kecskeméti Smart City koncepciójába a résztvevők megismekedhettek azzal, hogy a környezetbarát ipar hogyan tud hozzájárulni az energia- és költséghatékonysághoz., továbbá hogy egy vállalat környezetvédelmi gondoskodása nem kell, hogy a profit kárára történjen.

Magyarország Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiáját a Vidékfejlesztési Minisztérium képviseletében Dr. Makai Martina ismertette.

Magyarországon jelenlévő norvég vállalatok, úgy min a Telenor, a Thermo Control, a Tomra és az AquaFence elmondták, hogy miként tudnak hozzájárulnak a magyar városok környezetbarátabbá tételében. A konferencián a Green Business Norway további, Norvégiában működő  norvég vállalatokat mutatott be.

- Ha minden város zöldebbé válik, az országoknak kevesebb dolguk lesz. - mondta Otto Frøseth, a Siemens Norway képviselője.

12 milliárd forint környezeti együttműködésekre
Annak ismeretében, hogy Magyarország 40 milliárd forintos (153 millió euro) támogatáshoz jut az EGT és Norvég Alapok keretén belül  a 2014-ig tartó időszakban, a konferencián nagy figyelmet szenteltek azoknak a területeknek, ahol együttműködésre van lehetőség Magyarország és Norvégia között.

Az EGT és Norvég Alapok programokat norvég partnerekkel szorosan együttműködve dolgozták ki, és a támogatási összeg közel harmadát, 12,2 milliárd forintot (44,3 millió euró) az olyan környezeti együttműködéseknek szentelik, mint a megújuló energia, az éghajlatváltozás, az energiahatékonyság, valamint zöld technológiák és vállalati együttműködés.

A zöld innovációs program célja, hogy növelje a környezetbarát technológiák használatát és csökkentse a Magyarországon a levegőbe és a vizekbe kerülő szennyezések mértékét.

A programot a Szent István Egyetem irányítja, melyben az Innovation Norway a partnere, és a cél, hogy előmozdítsa a norvég cégek és a magyar partnerek széleskörű együttműködését.

 


Forrás: Guri M.Smenes, translated by Imre Vamos   |   Internetmegosztás   |   print