Zöld ipari innováció: kb. 5,8 milliárd forint (€ 21,216,000)
A program célja a zöld vállalkozások versenyképességének növelése, ideértve a működő ipar zöldítését, a zöld innovációt, és a zöld vállalati megoldások támogatását. Az új, környezetbarát technológiák révén csökkenhet a hulladéktermelődés, valamint mérséklődhet a levegőbe, vízbe, talajba jutó szennyezőanyagok kibocsátása, továbbá új, „zöld” munkahelyek jöhetnek létre. A program felelőse a gödöllői Szent István Egyetem, együttműködésben az Innovation Norway nevű norvég innovációs szervezettel.
Globális alap a méltányos munka és háromoldalú párbeszéd előmozdításáért: kb. 228 millió forint (€ 832,000)
A program célja a méltányos munka támogatása és a háromoldalú együttműködések erősítse a munkáltatók szervezetei, a szakszervezetek és az állami hatóságok között, az igazságos és fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés érdekében. A program felelőse az Innovation Norway.
Kétoldalú kutatási együttműködés: kb. 6,6 milliárd forint (€ 24,128,000)
A program célja a kutatáson alapuló tudás-fejlesztés erősítése Magyarországon a donor országokkal megerősített kutatási együttműködés révén, ezen belül is különösen a környezetvédelmi és egészségügyi tárgyú kutatások támogatása. A társadalomtudományi kutatások szintén jogosultak támogatásra. A programon belül 1 millió eurót a nemek közti esélyegyenlőség témájában folyó kutatásokra fognak fordítani. A program felelőse a Nemzeti Innovációs Hivatal, együttműködésben a Norvég Kutatási Tanáccsal (NRC).
Intézményfejlesztés és intézményközi együttműködés a magyar és norvég közintézmények, helyi és regionális hatóságok között: kb. 2,3 milliárd forint (€ 8,320,000)
A program célja az intézményi kapacitások megerősítése és humánerőforrás fejlesztése a magyar közintézményekben, helyi és regionális hatóságoknál a hasonló feladatokat ellátó norvég intézményekkel és hatóságokkal való együttműködés és tudásátadás által. A támogatási összeg legalább 30%-át a helyi és regionális hatóságok intézményfejlesztésére, minimum 10%-át pedig a nemek közti esélyegyenlőség előmozdítására kell fordítani. A kijelölt projekt(ek)et a Norvég Királyság Külügyminisztériuma és a Nemzeti Kapcsolattartó (NFÜ NEP IH) közösen fogadhatja el, és minden kijelölt projekt egy vagy több norvég intézménnyel partnerségben valósul meg.
Népegészségügyi kezdeményezések: kb. 4,5 milliárd forint (€ 16,640,000)
A program célja a népegészségügyi állapot javítása és az egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentése a felhasználói csoportok között, az egészségügyi ellátások minőségének és hozzáférhetőségének javítása, beleértve a reproduktív és preventív gyermek-egészségügyi szolgáltatásokat, valamint a helytelen életmód okozta betegségek megelőzése és visszaszorítása. A program a leghátrányosabb helyzetű csoportok, köztük a roma népesség támogatását célozza. A program felelőse a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás Programok Irányító Hatósága, együttműködésben a Norvég Népegészségügyi Intézettel.
Energiahatékonyság: kb. 2,3 milliárd forint (€8,412,000)
A program célja az épületek energiahatékonyságának javítása, melynek révén csökkenthető az üvegházhatású gázok és légszennyező anyagok kibocsátása. E program keretében támogatás nyújtható nemzeti, regionális és helyi szintű kapacitásfejlesztésre energiahatékonysági intézkedések megvalósítása érdekében. A cél a tudatosság fokozása és oktatása az energiahatékonyság területén. A program felelőse a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezetvédelem és Energia Programok Irányító Hatósága.
Megújuló energia: kb. 2,1 milliárd forint (€ 7,711,000)
A program célja a megújuló energiaforrások arányának növekedése az energia felhasználásban. A program kiemelt célja geotermikus energiát hasznosító fejlesztések megvalósítása, valamint egy kis összegű támogatási alap segítségével a tudatosság és oktatás erősítése a megújuló energiaforrások alkalmazása területén. A program felelőse az Energia Központ - Energiahatékonyság, Környezeti és Energia Információs Ügynökség, együttműködésben az Izlandi Nemzeti Energia Hatósággal (OS).
Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz: kb. 1,9 milliárd forint (€ 7,010,000)
A program célja az ember és az ökoszisztéma éghajlatváltozással szembeni sérülékenységének csökkentése stratégiák és intézkedések kidolgozása révén, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében. A program működtetésére a Finanszírozási Mechanizmus Iroda kap megbízást, mely az érintett magyar kormányzati szereplőket felkéri a program kidolgozásában és végrehajtásában való tanácsadásra. A program kidolgozásában a donor országok részéről a Norvég Polgári- és Katasztrófavédelemi Igazgatóság (DBS) vesz részt partnerként.
Civil szervezetek támogatása: kb. 3,5 milliárd forint (€ 12,618,000)
A program fő célkitűzése a civil társadalom fejlődésének elősegítése és fokozott hozzájárulás a társadalmi igazságossághoz, a demokráciához és a fenntartható fejlődéshez. A támogatási összeg legalább egyharmadát a kiemelt támogatási területekre kell fordítani. A rendelkezésre álló keret minimum 10%-a a gyermekek és fiatalok támogatását célzó szervezetekre és/vagy tevékenységekre, további 10%-a pedig a nemek közti esélyegyenlőség előmozdítására kerül elkülönítésre. A roma népességet érintő tevékenységeknek szintén egyértelműen meg kell jelenni a program céljai között. A program működtetésére a Finanszírozási Mechanizmus Iroda kap megbízást. Az alapkezelő a Nemzeti Kapcsolattartóval egyeztetve kerül kiválasztásra.
Veszélyeztetett gyermekek és fiatalok: kb. 3 milliárd forint (€ 11,216,000)
A program célja a veszélyeztetett gyermekek és fiatalok jólétének növelése, többek között a gyermekjóléti rendszerek minőségének és a gyermekvédelmi intézkedések hatékonyságának javítása révén. A program e célok elérése érdekében a különös kockázatoknak kitett hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat célzó eredményes és hatékony intézkedések megvalósítását támogatja. A program a leghátrányosabb helyzetű csoportok, köztük a roma népesség támogatását célozza. Az oktatás és az iskolalátogatás fokozása szintén részét képezi a programnak. A program felelőse a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás Programok Irányító Hatósága, együttműködésben az Európa Tanáccsal.
Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása: kb. 3 milliárd forint (€ 11,216,000)
A támogatás a kulturális és természeti örökség védelme, megőrzése és a jövő generációk számára hozzáférhetővé tételét célozza. A program keretének minimum 10%-a egy kis összegű támogatási alap részére kerül elkülönítésre, mely a kulturális sokszínűséget és a donor országokkal való kulturális kapcsolatok erősítését szolgáló projekteket támogat. A program felelőse a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága, együttműködésben a Norvég Kulturális Örökség Igazgatósággal (RA).
EGT Ösztöndíj Program: kb. 481 millió forint (€ 1,752,500)
A program célja a humántőke- és tudásbázis bővítése Magyarországon. A program felelőse a Tempus Közalapítvány, együttműködésben az Izlandi Kutatóközponttal (RANNIS), a liechtensteini Nemzetközi Oktatási Ügyek Országos Ügynökségével (AIBA), valamint a vezető donor program partnerrel, a Norvég Felsőoktatási Nemzetközi Együttműködési Központtal (SIU).
További információ az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusokról:
www.eeagrants.org
www.norvegia.hu/News_and_events/EGT_és_Norvég_Finanszírozási_Mechanizmus/