–E fórum célja, hogy helyszínt biztosítson a párbeszédre a nemzetközi szervezetek, az NGO-k és a kormány képviselői között, mondta nyitóbeszédében Martonyi János külügyminiszter a IV. Budapesti Emberi Jogi Fórumon.
Martonyi emellett köszönetet mondott Norvégiának és a többi támogatónak, valamint bemutatta az emberi jogi fórum négy fő témáját: az emberi jogok az EU-ban, a nők esélyegyenlősége, a védelmi felelősség elve és az arab tavasz.
Az emberi jogok és a nők esélyegyenlősége
A fórum kétnapos programja négy panelből állt. Az első nap az Európai Unió emberi jogi tevékenységének bemutatására fókuszált.
Mivel az Európai Unió az emberi jogokat fontos prioritásként kezeli kétoldalú kapcsolataiban és a multilaterális fórumokon egyaránt, a panel az EU emberi jogi politkájának mélyebb megértését szolgálta, annak célkitűzéseire és hatékonyságára összpontosítva.
A második panel a nők esélyegyenlőségével és jogaival foglalkozott, illetve felhívta a figyelmet azon kihívásokra, amelyekkel a nőknek szembe kell néznie, hogy emberi jogaikat teljes mértékben élvezhessék, és a társadalomban betöltött feladatukat elláthassák.
A védelmi felelősség és a demokratikus átalakulás
A következő napon sorra kerülő harmadik panel a védelmi felelősség elvének gyakorlati megvalósítását vizsgálta, különös tekintettel a regionális és szubregionális szervezetek szerepére.
A záró panel az arab tavasz emberi jogi aspektusait elemezte, a demokratikus átalakulás lehetőségeire fókuszálva.
A IV. Budapesti Emberi Jogi Fórum a Külügyminisztérium szervezésében valósult meg.