1993 augusztusában Oslo adott otthont az izraeli és palesztin küldöttség titkos tárgyalásainak, amelynek eredményeképpen szeptember 13-án a washingtoni Fehér Házban Jichák Rabin miniszterelnök és Jasszer Arafat PFSZ-elnök alá is írta az Oslói Egyezményt.
Norvégia a boszniai, libanoni, angolai, szudáni és a közel-keleti békemissziókat követõen most is élénk szerepet játszik a béketeremtésben: katonái szolgálatot teljesítenek a nemzetközi biztonsági erõk (ISAF) kötelékében Afganisztánban, a június 30-i hatalomátadásig egy nem harcoló alakulatuk Irakban feladatokat lát el, míg békedelegációjuk immár több éve dolgozik a Srí Lanka-i kormány és a tamil szeparatisták kiegyezésén.
A legismertebb norvég béketevékenység azonban az Alfred Nobel svéd vegyész által alapított Nobel-békedíj átadása. Az elsõ békedíjat 1901-ben nyújtották át, az alapító akaratának megfelelõen egy öttagú bizottság ítéli oda az arra legérdemesebb személynek, illetve szervezetnek.
A bizottság munkáját az 1904-ben alapított Norvég Nobel Intézet vezetõje segíti titkári minõségben. Ezt a tisztséget hosszú évek óta Geir Lundestad professzor tölti be, aki a neves oslói intézetben az MTI kérdésére elmondta: a békedíj odaítélése részben politikai kérdés, részben azonban kutatói igényû háttérmunka eredménye.
A díj elnyerésében a nemzetközi konfliktusokban játszott egyéni szerep, az erkölcsi helytállás sokat számít, az utóbbi idõben pedig elõnyt jelent az emberi jogokért végzett munka vagy a gyengébbik nemhez való tartozás. (Tavaly Sirin Ebadi iráni jogásznõ kapta az elismerést.)
“A norvég kormány nem alkalmaz politikai nyomást a bizottság tagjaira. Páldául 1988-ban a dalai lámát Kína miatt nem fogadták kormányzati szinten Oslóban, egy évvel késõbb azonban békedíjat kapott ugyanitt” - tette hozzá az intézet igazgatója.
Lundestad szerint a bizottság legbátrabb lépése 1936-ban történt, amikor a testület egy zsidó származású német békeaktivistának, Carl von Ossietzkynek adta a díjat - Hitler tiltakozása ellenére. A professzor azonban nagy hibának tartja, hogy Mahátma Gandhi nem kapott díjat - 1948-ban ugyan jelölték, halála miatt azonban ez végül elmaradt.
A díj adományozása sokszor politikai viharokat kavart: 1975-ben Andrej Szaharov díjazásakor a szovjet kormány, a dalai láma kiválasztásakor a kínai kormány, míg - a “kriptokommunistának” tartott - Linus Carl Pauling tudós megjutalmazásakor az amerikai kormányzat tiltakozott.
Minden évben február elsejéig lehet a szavazatokat leadni, ezt követõen a bizottság többfordulós szelektálás után választja ki a díjazottat, akikek nevét október közepén hirdetik ki. A gyõztes december 10-én - Nobel halálának napján - veheti át díszes ünnepség keretében a díjat, s a vele járó 10 millió svéd korona (1,1 millió euró) pénzjutalmat, majd késõbb megtartja székfoglaló elõadását.
Idén rekordszámú jelölés történt: 194 név (144 magánszemély és 50 szervezet) merült fel. Az elsõ körben 40 névre szûkítették a listát, jelenleg 5-6 személy/szervezet van már csak a kalapban. Most zajlik a “befutók” hátterének, karrierjének tanulmányozása, a szakértõk véleményének kikérése - a gyõztes nevének októberi kihirdetéséig még 5-6 ülést tartanak az ügyben - mondta el Lundestad.
A jelöltek neveit soha nem hozzák nyilvánosságra, csak a gyõztesét. Ennek ellenére szinte minden évben utólag a jelölõk valamelyike kiszivárogtatja, ki volt még a listán. Tavaly páldául jelölt volt II. János Pál pápa, Václav Havel volt cseh elnök és Jacques Chirac francia elnök is - állítólag õk hárman idén is a listán vannak.
Norvégiában az amerikai hadsereg afganisztáni és iraki katonai lépései nemcsak társadalmi vitát, hanem kormányzati feszültséget is kiváltottak: míg a védelmi minisztérium az amerikai szövetséges katonai támogatására törekszik, addig a külügyminisztérium a hagyományos norvég békeközvetítõ szerep fenntartásán fáradozik - mondta el az MTI-nek Stein Tonnesson, az oslói Nemzetközi Békekutató Intézet (PRIO)igazgatója.
Tonnesson rendszeres résztvevõje televíziós vitáknak, szakmai rendezvényeknek. Az iraki háború idején nagy port kavart a norvég sajtóban azon megjegyzése, hogy az ENSZ BT “nem”-je az Egyesült Államok iraki hadmûveleteire csak átmeneti konfliktust okoz majd. A PRIO igazgatója szerint az ENSZ nincs válságban, azonban sok múlik az Egyesült Államokon, amely egyre inkább az erõfölény pozíciójából politizál.
Tonnesson szerint Iraknál nagyobb bajban van Afganisztán, mivel stratégiailag nem annyira fontos terület. Irak számára három forgatókönyvet valószínûsített: az elsõ a szövetségesek kivonulása, amely polgárháborút eredményezhet, a második az ENSZ szerepvállalása és egy népképviseleti kormány megalakulása, a harmadik pedig az amerikai hadsereg megszállóként “befejezi a munkát”.
A Tonnesson vezette PRIO a békekutatás elsõ intézetei között 1959-ben jött létre, tagjai a világ több országából érkezett kutatók, jelenleg közel 60 ember dolgozik itt. A kutatások fõ témája az erõszakos konfliktusok mögötti mozgatórugók és a béke megteremtési lehetõségeinek feltérképezése, de foglalkoznak biztonságpolitikai és fegyverkezési kérdésekkel is. Az elméleti munkán kívül a PRIO háttértanulmányokat is készít a politika számára, és részt vesz konkrét nemzetközi konfliktusok kezelésében.
( Maráczi Tamás-MTI)