A Bárka Színház bemutatója 2010. május 7-én.
Férfi: Kardos Róbert
Nő: Varga Anikó
Anya: Varjú Olga
Apa: Gados Béla
Gry: Moldvai Kiss Andrea m.v.
Fordította: Domsa Zsófia
Dramaturg: Bérczes László
Díszlet és jelmeztervező: Daróczi Sándor
Rendező: Szabó Máté
Műsoron:
2010. május 6. 19 óra nyilvános főpróba
május 7. 19 óra bemutató
május 9. 19 óra előadás
május 28. 19. óra előadás
"Az idén 50 éves kortárs norvég drámaírót, Jon Fossét gyakran méltatják „második Ibsenként” vagy „a 21. század Beckett-jeként”.
...
Az 1998-ban született Őszi álom a rendkívül produktív drámaírói életmű egyik csúcsa. A banálisnak tűnő történet a családját elhagyó férfiról valójában sok minden mást is magába foglal. A szöveg szerkezete szubjektív időérzékelésünk képlete, s arról szól, hogy a ’kis’ ember az élet ’nagy’ kérdéseiben fennakadva, sután, félszegen igyekszik szavakat találni a megfogalmazhatatlanra, az idő múlására, a halál felfoghatatlanságára.
...
A halálhoz mért élet értéke az egyik legrégibb irodalmi téma, az Őszi álom ennek egyik újkori remekműve. (Domsa Zsófia)
Jon Fosse a minimalizmus, a sejtetés mestere, feszes szövegeiben mesteri pontossággal ábrázolja az emberi kapcsolatokat, érzéseket és az ki nem mondott igazságokat. Az Őszi álom alapszituációja is végletesen banális: egy férfi és egy nő véletlenül találkozik a temetőben, beszélgetnek, kapcsolatba kerülnek. Mindebből Fosse nem szerkeszt történetet, mindvégig a közhelyes helyzetekre koncentrál: a pár később találkozik a fiú szüleivel is, aztán megjelenik a volt feleség is, felszínre kerülnek a rejtett feszültségek, elhallgatott konfliktusok, anélkül, hogy bármi is robbanna. A szituációk így pusztán önmagukban fontosak, s nem azért, mert belőlük cselekmény épül fel. Tehát a történetkezelés is a „nem történik semmi” érzetét erősíti: csak az üres párbeszédekbe bujtatott utalások jelzik a szereplők közt lezajló eseményeket, maga a darab nem ezt ábrázolja. Az új pár együtt marad, a férfi elválik, a volt feleség továbbra intenzív kapcsolatot tart a fiú családjával, de az új feleség csak a nagymama temetésén találkozik a szülőkkel, a férfi első házasságából való fia közben kórházba kerül, majd meghal. Lassan mindenki megöregszik, előbb meghal az apa, aztán a férfi is. Mindez azonban láthatatlanul, szinte észrevétlenül történik meg. Ezt az érzetet erősíti Fosse legfőbb találmánya is: miközben a darab látszólag egyetlen hosszú, folyamatosan építkező jelenet, szép fokozatosan derül ki, hogy bár mindvégig ugyanabban a temetőben zajlanak az események, de nem ugyanabban az időpontban. Amikor új szereplők érkeznek, vagy épp távoznak, akkor ugrik az idő is. Hónapok, évek telnek el az egyes részletek között, miközben az időérzékelésünk folyamatos. Az Őszi álom tehát egyetlen hatalmassá növelt pillanatba sűríti bele a szereplők sorsát, de a tágasság érzetével együtt a nyomasztó üresség élményét is megteremti. „Minden megtörtént / és semmi sem történt” – mondja a Nő.