Fotó: Tim Nygård.Fotó: Tim Nygård

Bekerítés

Utoljára frissítve: 2011. 11. 29. // Megjelent Carl Frode Tiller trilógiájának első kötete a Gondolat Kiadónál

„Egyszerre tömör és áttetsző; súlyos, ugyanakkor magával ragadó; e lenyűgöző regény páratlan eredetiséggel mutatja meg azt az emlékekből és benyomásokból szőtt szövevényes hálót, ahogy más emberek megjelennek számunkra, illetve azt, hogy mennyire nehéz élni nélkülük.” (Magazine Littéraire)

Fordította: A. Dobos Éva
Felelős szerkesztő: Böröczki Tamás

Carl Frode Tiller (1970) a kortárs norvég irodalom meghatározó alakja, nemzedékének egyik legtehetségesebb szerzője. Sodró lendületű prózájával eleven, összetett karaktereket teremt, akiknek a tetteit és másokhoz fűződő viszonyát nagymértékben meghatározza az, hogy képtelenek kitörni a saját közegükből, vagy nem képesek szabadulni saját önpusztításra hajlamos viselkedésmintáiktól. Tiller legnagyobb írói erénye az, hogy miközben a végletekig vitt kíméletlenséggel vet számot az emberi létezés árnyoldalaival, mégis képes úgy ábrázolni szereplőit, hogy az olvasó szimpátiát érezzen irántuk – és saját magát pillantsa meg bennünk.

A történész végzettségű szerző Trondheimben él. Regényei mellett (többjüknek elkészítette a színpadi változatát is) rendszeresen ír novellákat és kisebb publicisztikákat, valamint játszik a Kong Ler nevű rockzenekarban. Eddig megjelent kötetei:

Skråninga (Lejtő, 2001)
Bipersonar (Mellékszereplők, 2003)
Innsirkling (Bekerítés, 2007)
Innsirkling II (Bekerítés 2, 2010)
Portrett av ein varulv (Egy vérfarkas arcképe, színdarab, 2011)

Tiller eddigi négy regénye számos irodalmi díjat nyert, köztük a legjobb első könyvnek járót a Lejtő című regényért, valamint az Éhség-díjat (Sultprisen), a norvég kritikusok díját és az Európai Unió irodalmi díját a Bekerítésért. A Bekerítés hatalmas sikert aratott az olvasók körében is; folytatása – mely a norvég kritikusok szerint felülmúlja az első részt is – 2010-ben jelent meg Norvégiában (a Gondolat ennek kiadását is tervezi). A szerző azóta már a harmadik részen dolgozik.


Bookmark and Share